2008. augusztus 29., péntek

Magamrol



Magamról

Már iskolás koromban is azon voltam,

Tanulás helyett verseken gondolkodtam.

Irodalomtanárom a mai napig áldom,

Mert mellém állt mindig,

És nem orolt, ha hiányzok.

Tanultam tőle eleget,

Szép magyar szavakat,

Nem is keveset.

Igaz,- hogy költő nem vagyok,

De mint Hazafi,

Mindig azon vagyok,

Hogy öröm és béke,

Borítsa be az emberiséget.

Az ember és állat,

Mindig keres,

Egy igaz társat.

Ki ennek ellene, élnie sem kellene.

Ha már együtt jöttünk a Világra,

Szeressük egymást imádva.

Szerintem a természet kívánja,

Hogy az ember a szívet kitárja.

Hűség, érzelem, szeretet,

Ez mind velünk született.

Ha a szivárványra rá tudnám írni,

Rögtön elkezdenék ríni.

Aki felnézne rája,

Tudná mi a saját hibája.

Sokaknak szívéből hiányzik,

Egy picike fészek,

Azok a csodálatos apró részek.

Arany fonalakkal vannak összeszőve,

Gyémántos sugarak röpködnek körbe,

Hogy megmutassák a Világnak

Ne éljen az ember hibával.

V.Zoltan

Örök hüseg


Szarnyaimat kitarva
Viszem a hirt a Vilagnak
Büszke ez a Magyar nep
Az elet velük eggyütt szep
Szabadsag,beke,szeretet,öröm
Öntse el ezt nepet
Es az egesz Emberiseget

V.Zoltan

2008. augusztus 28., csütörtök

Az igaz baratsag


A baratsag az nagy szo,
De öszinte, es maradando.
Senki elnem veheti a Vilagon,
Az igazi draga baratsagot.
Az igaz baratsag lelkünk forrasa,
Nemes gondolatok, csengö csobogasa.
Tisztabb mint az Alpesi patak,
Ami eletünk vegeig, soha elnem apad.

Hosszu kedves napok,evek kellenek,
Hogy a tartos baratsag meglegyen.
Nem aruljak penzert a vasaron,
Mert megfizethetettlen az egesz Vilagon.
Öszinteseg,szeretet, megertes a titka,
Mely szivünk kapujat, kulcsnelkül nyitja.

Kristalyos atlatszo burokban vannak az erzesek,
Benne születnek meg, a megertesek.
Önzetlen segitseg,megertes,hala,
Folydogal testünkben,lelkünkben,
Soha megnem allva.

Ez egy olyan gyönyörü kapcsolat,
Amirol sokan csak almodnak.
A csalad az ember legnagyobb kincse,
De barat nelkül elni, abban öröm nincsen.
Ahogy a tiszta lelkek vonzodnak egymashoz,
Forro szeretet tölti be a baratsagot.

Egyedül, vedtelenül, soha nem vagyunk
A jo barat lelke velünk van, mint az arnyekunk.
Mikor szivünk összeszorul a bajban,
Ö mindig ott all az arnyekban.
Tölti belenk a remenyt,a sok josagot,
Meleg szivünkben erösiti az igazsagot.

Ahogy a Nap keleten felkel,
Kibujva a kis kuckolyabol,
Fenye beragyogja az örök baratsagot.
Ahogy az este közeleg, a feny halvanyodik,
De az igaz barat megnem valtozik.
Az irigyseg, gonoszsag rombolo hatasa,
Sem tudja elszakitani a hü, barati tarsat.
Örömmel kelünk fel minden reggel,
Mert a baratsag öre, ovja az emberi lelket .

Ha egyszer az igazit megtalaljuk,
Apoljuk,örizük, ezt a draga kincset,
Mert ekes mint egy dragakö,
Hiszen parja, sehol nincsen.
Erzelmeink csobogva minta a forro lava,
Gondol mindig, az igaz hü baratra.
Eletünk vegeig halasak leszünk,
Sirunkban nyugodva, megpihen a lelkünk.

V.Zoltan

A keserü emberi Sors




Születünk örömmel
Küzdenünk kell örökre
Oh, te földöntuli erö
Nekünk mar fogytan az erönk
Miert teszed ezt velünk,
Mi igy is eleget szenvedünk

Mikor szivünk teli van örömmel
Rank szallsz mint egy sas,
Orjasi körmökkel.
Pusztitasz embert, allatot
Sorsunkat,lelkünket
A melybe rangatod.

Le oda a sötet helyre
Ahova az ördög is
Nem szivesen megy le.
A föld melyeben
A pokol közepeben
Csobogva folyik a lava
Mindent elpusztit
Mint egy gyilkolo larva.

Gyötrö sohajok
Illanva szallnak fel
A forro gözben,
Az eg felett gyülve,
Lassan kihülve,
Cikazva,kristalyosodva
Hullanak vissza a földre

A boldogsagos szabadsag
Amire ember,allat vagyik,
Melle meg a szeretet
Ami sokszor hianyzik.
Keserüsegnek mondjak,
Banatba burkoljak
Elveszed töllünk
Ezt a keves szepet,
Sujtasz vele minden elölenyet

Ha erezned azt a fajdalmat
Amit rank arasztasz,
Tudnad rögtön
Hogy rosszul valasztasz.
Jobb sorsot erdemlünk
Nem ez a mi erdemünk
Boldogsaggal pompazva
Megertessel formazva,
Elhetnenk eletünk vegeig
A vegtelen remenysegig.

Talan egyszer rajössz,
Ott fent a magasban
Mennyit szenved a mai nep
Ott lent a katlanban.
A sohajok hidjan
A feleggek tornacan,
Könyörgünk neked,
Hozz bekesseget, fenyeseget,
Az egesz emberisegre.

V.Zoltan

Az ember es a termeszet



Oh - te titokzatos termeszet,
Nalad nincs szebb az egesz földreszen.
Karjaiddal atöleled az egesz Vilagot,
Remenyt, eletet adsz, mindenkinek,
Pedig az emberiseg ezt, nem erdemli meg.
Hatalmas vedö palastod burkolta be a Földet,
De az emberiseg tönkretette, örökre.

Beragyogod a növenyeket,allatokat,embereket,
Es önzetlenül osztod a fenyt,eröt,es boldogitod a lelkeket.
Ha megbantanak, villamokat szorsz a Földre,
Özönvized elönti az egesz Földet.
Dühöngö, üvöltö hurikanok röpülnek körözve,
Lesulytanak ott, ahol a termeszet nincsen örizve.
A gyarlo ember szemvedve, nezve türi,
Ahogy a temeszet az emberiseget bünteti.
Artatlanok is szenvednek miatta,
Hiszen a sors, nem valogathat.

Atok fonta be az emberiseget,
Az aldas fonala elszakadt a messzesegben.
Talan,- a vegtelen ürböl jött ez az atok,
Vagy a csillagok fenye, ontja ezt a gyarlosagot.
Rejtely marad ez nekünk örökre,
A sötet remenytelenseg pislakol lelkünkben.
Kapzsisag, rideg gonoszsaggal telitve,
Csörtet az emberiseg, szinte fejnelkül elöre.
Atgazol pusztitva,a termeszet kertjeben,
Feledesbe merültek, az ekes erzesek.

A növenyek levelein könnyek gurulnak,
Az allatok szemvedve esegben pusztulnak.
Erdök,gyümölcsfak, az illatos viragok,
Kiegve kokadnak a szomoru tajon .
Evröl-evre sorvado lelkükkel,
Sulytjak öket az emberek, mergezett testükkel.
Az emberi agy legszebb reszeben,
Elhalt a szeretet teljes egeszeben.

Ember es allat ,bekesen elhetne egymas mellett,
Gondok nelkül , örömökben, a sok gonoszsag helyett.
Ha minden ember igy gondolkodna,
A sors nem sulytana, embert es allatokat.
A megertes fenye kapraztatna el szemünket,
Josagos hala, es szeretet, boritana be lelkünket.
Eletünk boldogan csobogna, mint egy kis patak,
A tündöklö sziklak közt, vezetne sorsunkat.

Pusztulasra van az emberiseg itelve,
Az egesz Földön elhalt a kimelet.
Ahogy irom ezeket a szomoru sorokat,
Összeszorult szivem majd bele szakad.
Ha lenne hatalmam ezen a Vilagon,
Megvaltanam a Földet ettöl az igatol.

V.Zoltan

Az elöitelet

Egy nagy büne van a mai embernek,
Az elöitelet beköltözött a lelkekbe.
Sokszor elöbb jön mint a jo gondolat,
Atfut az agyon mint egy borzolat.

Talan rossz gyerekor az oka,
Ami evröl-evre növeli a gondokat.
Vagy talan hianyzo szeretet,neveles,
Ami okozza ezt a keserü kitörest.

Erzekenyseg,irigyseg ,
Talan ez ami kivaltja,
Ezeket a sulyos emberi hibakat.
Valojaban erthetetlen az oka,
Miböl fejlödik ki,ez az okozat.

Mennyi ember el a Vilagban,
Ezzel a borzaszto nagy hibaval.
Hidegseg, harag,gyülület marad utana.
Ez az elöitelet pusztito hatasa.

V.Zoltan

A mai Ember

Irigyseg,hazugsag,haracsolas,
Ez lett a mai korban a szokas.
Egyre kevesebb a szeretet,
Gonoszsaggal teli lehelet,
Forgatja ezt az ördögi kereket.
Hüseg,büszkeseg,csaladfa,
Koborol az emberek között hiaba.
Ebben a rohano modern vilagban,
Szomoru szemvedest valasztott az ember maganak

V.Zoltan