Magamrol

Magamról

Már iskolás koromban is azon voltam,

Tanulás helyett verseken gondolkodtam.

Irodalomtanárom a mai napig áldom,

Mert mellém állt mindig,

És nem orolt, ha hiányzok.

Tanultam tőle eleget,

Szép magyar szavakat,

Nem is keveset.

Igaz,- hogy költő nem vagyok,

De mint Hazafi,

Mindig azon vagyok,

Hogy öröm és béke,

Borítsa be az emberiséget.

Az ember és állat,

Mindig keres,

Egy igaz társat.

Ki ennek ellene, élnie sem kellene.

Ha már együtt jöttünk a Világra,

Szeressük egymást imádva.

Szerintem a természet kívánja,

Hogy az ember a szívet kitárja.

Hűség, érzelem, szeretet,

Ez mind velünk született.

Ha a szivárványra rá tudnám írni,

Rögtön elkezdenék ríni.

Aki felnézne rája,

Tudná mi a saját hibája.

Sokaknak szívéből hiányzik,

Egy picike fészek,

Azok a csodálatos apró részek.

Arany fonalakkal vannak összeszőve,

Gyémántos sugarak röpködnek körbe,

Hogy megmutassák a Világnak

Ne éljen az ember hibával.

V.Zoltan