Bandi a tanyasi golya

Bandi a feher golya,
A Hortobagy hü lakoja.
Ott el egy tanyasi hazban,
A vegtelen pusztasagban.
Kecsesen lepeget,a hazkörül,
Aki meglatja, csak neki örül.
Örzi ö az udvart, hazat,
Eltereli a tyukokat
Ha a közeliben jarnak.
Ha etkezik a kiscicat megfogja,
Es taljatol elvisszi csöreben,
Egy tavoli sarokba.
Ölbe veve, mintha dorombolna,
Hosszu nyakat, a valra hajtva, kinyujtja.

Hofeher tolla,piros csöre, csillogo farka,
A tiszta lelek,kifestett mutatoja.
Halas szemei ahogy a tavolba neznek,
A betyaros becsület, tükrözödik szemeben.
Ugy szereti a tanya lakoit,
Hogy töllük nem bir elszakadni.
Sokszor ahogy nezi a tajat,
Gondolatai nagyon messze jarnak.
Tarsai utan vagyodik,csendesen,
Mar csak a remenyseg ereje, elteti hevesen.

De ö megis a tanyasi eletet valasztotta,
Sok szeretö ember szivet, meglagyitotta.
Tarsai, ahogy a nyar bucsuzik a földeken,
A Hortobagy közepen, köröznek hevesen.
Hosszu utra indulnak, az öshazaba,
Messze,messze, tavol,
Az Afrikai, forro szavannaba.
Röptükben, visszaneznek a tanyara,
Ahol a Bandi golya,
Tavaszig öket, aggodva varja.

Erösödik a szel,sohajtva közeleg,
Tolja öt, egy dühöngö fergeteg.
Eltakarja a napot,sötet palastyaval,
Elöbujik egy fekete felhö,
Morcos, hatalmas szarnyaval.
Atsüvit a szel, a kopar pusztasagon,
Gyergyak fenye pislog a tanyakon.
A gemeskut rezegve,recsegve,
Türi a szel hatalmat,bolintva, szemvedve.

Az allatok összebujva,remegve,
Erzik, ahogy a vihar egyre közeleg.
Villamok fenye,ugral az ablakon,
Ha rajtuk mulna, .nem lenne irgalom.
A szürke marhak, a karamban,
Dobogva, szarvukkal,
Egymas testebe vajnak.
Hatul az udvar vegeben,
A baromfik ugralnak,
Kegyelmet kerve.
A csikok, a lovardaban,
Nyeritve,prüszkölnek,
Nagyokat dübbögnek,
A szel zugasara,szinte hümmögnek.

A feher golya a gazdaval,
Megbujik a pajta sarkaban.
A szalma zizegve, repdesve,
Hullik a földre nedvesen.
Egy nagy lyuk lett a padlason,
Ömlik be az esö, a szük nyilason .
Egy pici solyom fioka, rikoltva,
Bebujik a lyukon sikoltva.
Azott lett a pici szarnya,
Szülei nemvigyaztak raja.
A gazdi kalapjaba teve,
Vedi, a pici gyengeseget.
A szalmaval belelt kalappal,
Merengve nez, szembe az ablakkal.

Reggelre,csendesedik a szel sohajtasa,
Elhalkul a villamok sikongasa.
A menydörgö fergeteg,nagy batyujaval,
Elvonul a tanyatol,sötet bajuszaval.
A puszta allatai felelegezve,
Üdvözlik a napot,mely szeretettel.
A vadviragok,a Nap fele fordulva,
Razzak le magukrol, a megserült szirmukat.

Egy solyom aggodva, vinnyogva,
Röpül föl az egbe,karmait kibontva.
Keresi gyermeket a pusztat pasztazva,
A tanya felett körözve,
Szemleli, a nadfedeles hazat.
Eles szeme meglatja a gazdat,
Ahogy a kalapjaban, a pajtabol,
Kihozza a fiokat.
Zuhanva szall ra a vallara,
Karmait a husaba vajja.
Halasan nez a gazda szemebe,
Megkerült,- egyszem teremtmenye.

Az udvaron a füstös bogracsban,
Föl a slambuc,dagado orcaval.
Jönnek a vendegek, kostolora,
Nedves lessz a torok, a finom illatokra.
Bandi, a feher golya,
A vendegeket,
Klappogva kalauzolja.
Közben a kertben alldogalva,
Szarnyait kitarva pucolja.
A gazdasszony is nagyon szorgos,
Sütemenye finom omlos.
Ha süt a kemenceben,
Finom, kenyerlangos lessz,
A sok vendegnek.

Gyönyörü a pusztai elet,
Ahol meg pompazik a termeszet.
Kemeny munka az ara,
De ezert,a csodajara jarnak.
Az elhunyt betyarok is,
Megnyugva, halaval,
Gondolnak a tanya,
Minden lakojara.
A magyarok Istene,
Ovja ezt a földet,
Ahol a tanyasiak,
Evszazadokon at,
Oktalanul bünhödtek.

V.Zoltan